A Kiemelt Exportőr Partnerségi Program (KEPP) célja – az elsősorban nagybefektetőkre fókuszáló stratégiai partnerségi megállapodások mintájára – egy kifejezetten magyar tulajdonú, a hazai exporthoz jelentős mértékben hozzájáruló, kiemelt exportőr vállalatoknak szóló együttműködési megállapodás létrehozása. A partnerség jelzi az adott vállalat külpiaci tevékenységének elismerését, annak további kiemelt segítését az állami exportösztönzési intézményrendszer által kínált eszközökkel. A Kiemelt Exportőr Partnerségi Program keretében megkötött megállapodások a szélesebb nyilvánosság felé jelzik a Kormány export-növelésre irányuló elkötelezettségét és a külpiacokon kiemelten sikeres hazai vállalatok segítését, ami egyúttal a még nem, vagy csak eseti jelleggel exportáló vállalatokra is ösztönző hatással lehet. A program célja továbbá a kiemelt exportőr vállalatokkal fennálló együttműködés elmélyítése, azok szorosabb bevonása az állami exportpromóciós programokba, az állami exportösztönző eszközök kialakításába, szakpolitikai egyeztetésekbe. A 2019 márciusában elfogadott Nemzeti Exportstratégia (NEXT) célkitűzéseivel összhangban, a KEPP vállalatok nemzetközi szinten is széles körben ismert „magyar multinacionális vállalatokká”, országimázst megtestesítő márkává fejleszthetők.

.

.


77 Elektronika Kft.

A 77 Elektronika Műszeripari Kft 1986-ban alakult Budapesten és a mai napig magyar tulajdonú családi vállalkozásként működik. A vállalat súlyt helyez a folyamatos innovációra és az árbevétel 6-7%-át forgatja vissza fejlesztésre. A szüntelen fejlesztéseknek köszönhetően a vállalat termékeit ma már világszerte, - mintegy 100 országban - ismerik és használják Dél-Amerikától a Távol-Keletig. A vállalat saját fejlesztésű orvoselektronikai termékeket gyárt, elsősorban vércukormérő rendszereket, vizeletvizsgáló készülékeket és ezek reagens anyagait, személyes és laboratóriumi használatra. A 77 Elektronika tevékenysége magában foglalja termékei tervezését, mechanikai, hardware- és software fejlesztést, miközben jelentős gyártási kapacitással és kereskedelmi hálózattal rendelkezik. Számukra a jövőbeni növekedés útja elsősorban nem a profilbővítés, hanem a meglévő termékcsoportok folyamatos továbbfejlesztése, tökéletesítése.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.e77.hu/

.

Agrofeed Kft.

Az Agrofeed Kft. az európai takarmányipar egyik jelentős premix és takarmánykiegészítő gyártója, amely termékeit Magyarországon túl, a kelet-európai, közel-keleti és észak-afrikai piac 20 országába értékesíti. Az Agrofeed cégcsoportot több hazai vállalat mellett oroszországi és ukrajnai leányvállalatok alkotják. A vállalat 2016-ban építette fel az OOO «Agrofeed Rus» zöldmezős beruházású premix üzemét Jasznogorszkban, amely az orosz, belorusz, kazah és üzbég piacokat szolgálja ki. Az Agrofeed 10 %-os piaci részesedésével Oroszország egyik legjelentősebb premix beszállítója a piacvezető sertés és baromfi integrációknak. A csoport több mint 400 alkalmazott hozzájárulásával 30 milliárdos forgalom feletti eredményt ért el. 

Hivatalos Weboldal: 
https://agrofeed.hu/

.

Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. 

Az Alpha-Vet Kft. az 1972-ben felépített Székesfehérvári Állatkórház jogutódja. Az 1989-ben alapított Állatorvostudományi Egyetem Székesfehérvári Gyakorló Klinikája Kft. 1996-tól működik Alpha-Vet Kft. néven, és változatlanul az egyetem gyakorlati képzési helyszíne. A vállalat 2008-ban, a Phylaxia Pharma Nyrt. eszközeinek megvásárlásával kezdte meg a gyógyszergyártást Bábolnán. Az EU GMP  minősítéssel rendelkező Alpha-Vet Kft. 30 ország számára gyárt állatgyógyászati termékeket az EU-n belül és azon kívül. Az Alpha-Vet Kft. két balatonfűzfői gyártóhelyén takarmánykiegészítőket (huminsav alapú termékek, vitaminok, aminosavak, ásványi- és nyomelemeket tartalmazó készítmények), valamint a korszerű biogazdálkodás szempontjainak megfelelő növényi lombtrágyát gyárt.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.alphavet.hu/

.

ANY Biztonsági Nyomda


ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Az ANY Biztonsági Nyomda Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb biztonsági nyomdaipari cége, személy- és termékazonosítás szolgáltatója, több mint 60 országban van jelen. A Társaság részvényeit 2005 óta a Budapesti Értéktőzsdén, a Prémium kategóriában jegyzik. 4 országban több mint 1000 alkalmazottal és 9 telephelyen, célja, hogy folyamatos innovációval és fejlesztéssel a legmagasabb színvonalon szolgálja ki Partnereit. A Társaság segíti az államigazgatást a biztonságos személy- és innovatív termékazonosítási projektekben a koncepció kialakításától a megvalósításig. Nemzetközi minősítései és tanúsítványai a legmagasabb biztonságot nyújtják a kártya- és dokumentumgyártás, valamint a megszemélyesítés területén. Saját Okmány Biztonsági Laboratórium, referenciák, speciális technológiák, és több mint 170 éves tapasztalata garantálja, hogy Ügyfelei számára a lehető legjobb megoldásokat kínálja.


Hivatalos Weboldal:

https://www.any.hu

.

ARH Informatikai Zrt.

Az  ARH Zrt. intelligens képfeldolgozáson alapuló biztonság- és közlekedéstechnikai informatikai eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Fő tevékenységei közé tartozik a hardver és szoftverfejlesztés, valamint -gyártás és -értékesítés, továbbá közlekedésinformatikai rendszerek tervezése, fejlesztése. Ügyfelei olyan rendszerintegrátor vállalatok, akik a legkorszerűbb innovatív technológiák alkalmazásával kiemelkedő műszaki színvonalú rendszereket telepítenek partnereik számára. Mesterséges intelligens képfeldolgozó know-how-jára épülő biztonság és közlekedéstechnikai eszközei több mint 200 országban, több mint 2500 partner elégedettségét vívták ki. A világ minden földrészén, Ausztráliától Brazíliáig, Dél-Koreától Szaúd-Arábiáig megtalálhatók rendszám azonosító, okmányolvasó berendezései.

Hivatalos Weboldal: 
http://www.arhungaria.hu/

.

Bábolna Tetra Kft.

A Bábolnai Ménes 1789-es alapítása vált a modern állattenyésztés kiindulópontjává, amely a TETRA baromfitenyésztés 1960-as évek közepén történő megkezdéséhez is jó alapot biztosított. A Bábolna TETRA a legkorszerűbb tudományos módszereket állítja a minőségi szelekció szolgálatába. A rendelkezésre álló, figyelemre méltó szelekciós bázis és tesztkapacitás, a legkorszerűbb és folyamatosan fejlődő genetikai kutatások, továbbá a cég partnereinek és vevőinek visszajelzései a világ minden részéről biztosítják, hogy minden piacra az ideális hibridet tudja szállítani. A vállalat által kidolgozott, új alapokra helyezett genetikai program segítségével folyamatosan növeli állományainak genetikai képességeit a minőségi fejlődés és a komplex tenyész célok eredményes megvalósítása érdekében. Az erős állategészségügyi háttér és a szigorú állatjóléti előírások betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a TETRA ne csak az intenzív termelésű tojóhibridek, de a hús- és kettős hasznosítású hibridek terén is a legjobbat tudja nyújtani vevőinek a speciális igényeknek megfelelően. A több mint fél évszázados múlttal rendelkező Bábolna TETRA mára a világ tojóhibridtenyésztésének meghatározó szereplője. Termékeivel 4 földrészen és 50 országban van jelen.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.babolnatetra.com/

.

BioTech USA

A BioTechUSA Európa egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő étrend-kiegészítő gyártó és forgalmazó vállalataként több, mint 100 országban van jelen, 24 webáruházzal, 270 franchise üzlettel és 4500 partnerrel. A BioTech USA mellett a csoporthoz három másik márka is tartozik: a Builder, Magyarország legnépszerűbb étrend-kiegészítő webáruháza; a VitaminShop, egy új, több márkát kínáló webshop az átlagos vitaminfogyasztók számára és a Scitec Nutrition. A vállalat folyamatosan fejleszti termékportfólióját, hogy a vásárlók minden igényét kielégítse. A BioTechUSA jelenlegi portfóliója mintegy 1600 terméket tartalmaz, amelyek a legkülönbözőbb vásárlói célokat támogatják, legyen szó izomtömeg növelésről vagy teljes életmódváltásról.

A vállalat emellett számos adományozási tevékenységet folytat, támogatva a rászorulókat, az egészségügyi dolgozókat és a nonprofit szervezeteket.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.biotechusa.hu/

.

B+N Referencia Zrt.

A magyar tulajdonú B+N Referencia Zrt. közel 30 éves fennállása alatt Magyarország vezető facility management cégévé nőtte ki magát. Teljeskörű létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. A cég évek óta stabil szereplője az 500 legnagyobb árbevételű magyar vállalati rangsornak. Ügyfelei között a hazai nagyvállalati szektor rangos képviselői mellet állami intézmények is szerepelnek. A vállalat 2021-ben a közép-kelet-európai ISS vállalatok felvásárlásával regionális FM szolgáltatóvá vált. Magyarország mellett jelen van Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Szlovéniában is. A lengyel INWEMER létesítményüzemeltető társaság megvásárlásával 2022-re a Közép-Kelet-európai régió piacvezető létesítményüzemeltető szolgáltatójává nőtte ki magát. Ezt a pozícióját megerősítette 2022. szeptemberében a bolgár i-Facility EOOD létesítménygazdálkodó vállalat akvizíciójával.

Hivatalos Weboldal: 
https://bnref.hu/

.

Continest

A 2019-ben alapított Continest Technologies Zrt. szerelés nélkül összecsukható és nyitható konténereket gyárt. Elsősorban a védelmi piacot célozták meg, azonban a koronavírus-járvány kitörésével az egészségiparban is igény mutatkozott a gyorsan üzembe helyezhető konténerekkel kapcsolatban.

A Continest medikai részlegén belül különböző mobil egészségügyi megoldások fejlesztésén és gyártásán dolgoznak. Céljuk, hogy megoldást kínáljanak egy 100%-ban magyar gyártású, környezettudatos, gyorsan és hatékonyan telepíthető mobil konténer infrastruktúrával. A Continest által fejlesztett zöld technológiai megoldásnak köszönhetően, 80%-kal tudják csökkenteni a szállítási és raktározási költségeket, aminek következtében hozzájárulnak a környezeti károk és károsanyag kibocsátás csökkentéséhez.


Hivatalos Weboldal: 
https://www.continest.com

.

Control-X Medical Kft.

A Control-X Medical Kft. a kilencvenes évek elején alakult, és a kezdetektől humán és állatorvosi gyakorlatban használatos diagnosztikai röntgenberendezésekkel foglalkozott. Ma rendszereik meghatározó hányada vagy a legkorszerűbb digitális panelekkel kerül kiszállításra, vagy a digitális technika fogadására alkalmas kivitelben készül. A vállalat saját keretei között fejleszti a készülékeket, a gyártáshoz magyarországi beszállító vállalatok kapacitásait is igénybe veszi. A cég árbevételének meghatározó hányada (90 % körül) az export piacokról származik.  Főbb értékesítési területek: az Európai Unió, USA, Ausztrália, Dél-Afrikai Köztársaság. Az amerikai testvér vállalattal közösen a nemzetközi piacokat lefedik, és mintegy 50-55 országban vannak rendszeres értékesítések. Az exportpiacokon viszonteladói partnereken keresztül történik az értékesítés, a berendezések szakszerű telepítése és azok rendszeres karbantartása. Partnereik a termékeikhez szükséges speciális tudást az évente több alkalommal rendezett tréningeken szerzik meg. A versenytársak az egyes piacokon a multinacionális óriás-cégek közül kerülhetnek ki.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.cxmed.com/

.

Csaba Metál Zrt. 

A Csaba Metál Zrt. egy 100%-ig magántulajdonban lévő magyar vállalkozás. A békéscsabai üzem egy nyomásos öntöde, ahol döntően a járműipar számára készülnek alumínium alkatrészek. Az ismert személygépkocsi-márkák közül megtalálhatók a Békéscsabán gyártott alkatrészek többek között a Peugeot, Audi, BMW, Chrysler, Citroen, Ferrari, Fiat, Ford, Jaguar, Mercedes, Nissan, Opel, Porsche, Renault, Rover, Toyota, Volvo, VW különböző modelljeiben. A szeghalmi acélszerkezet-üzletágat 2005-ben vásárolta meg a társaság. A szeghalmi gyáregység többek között busz alvázakat, felépítményeket, lég-és üzemanyagtartályokat, haszongépjármű alvázakat, komplett trailereket és egyéb alkatrészeket gyárt. A 2011-ben Magyar Termék Nagydíjban részesült URBANUS midibusz kifejlesztése és gyártása is itt történik.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.csabametal.hu/hu/

Csatári Plast Kft. 

A Csatári Plast Kft. a Jáger cégcsoport tagja, melynek tulajdonosa Csatári László 1987-ben kezdte meg vállalkozói tevékenységét. Vállalkozása mára Európa egyik legjelentősebb villamosipari tokozatgyártó vállalatává vált, melynek üzemei Nemesvámoson, Herenden és Kolozsváron találhatóak. A cégcsoport exportja jelenleg közel 20 országba irányul. Európából, Amerikából és Ázsiából a vevők közvetlenül vásárolják   a veszélyes zónák kötődobozait, a telekommunikációs és fotovoltaikus elosztókat, valamint a villamos elosztó és fogyasztásmérő szekrényeket. Csatári László szabadalmai és gépparkja segítségével hatékonyan vesz részt a teljes ciklusú műanyag újrahasznosításban is, és ezzel jelentősen hozzájárul a környezet terhelésének csökkentéséhez is, a gazdaság fenntartható fejlődéséhez. A magas minőségű termékek létrehozásának igénye, valamint az újrahasznosított termékek alapanyagainak vizsgálata tette szükségessé a cégcsoport saját akkredidált anyagvizsgáló laboratóriumának létrehozását, mely 2021-ben kezdte meg működését.

Hivatalos Weboldal:
https://www.csatariplast.hu/index.php/hu/

.

Dorsum Zrt.

1996-os alapítása óta a Dorsum a közép- és kelet-európai régió egyik vezető innovatív befektetési szoftver megoldás szállítójává vált. Az elmúlt több mint 20 év során a néhány emberből álló csapat egy közel 300 fős vállalattá nőtt, több mint 80 ügyféllel 10 országból. Ügyfelink között tudhatjuk szinte az összes régiós nagybankot és vagyonkezelő céget, rendszereinknek keresztül kerül elszámolásra az értékpapírforgalmazás meghatározó része Magyarországon, Romániában és Bulgáriában egyaránt. A Dorsum széleskörű vagyonkezelési és értékpapír elszámolási front, mid és back-office szoftver megoldásokat kínál bankoknak, befektetési szolgáltatóknak, alapkezelőknek, biztosítótársaságoknak, nyugdíjpénztáraknak és nemzeti államkincstáraknak. Büszkék vagyunk rá, hogy rendszereink több mint 80 ügyfélnél több millió befektetőt szolgálnak ki, és hogy a magyar állampapíroknak mintegy 80%-át cégünk rendszerein keresztül forgalmazzák. Cégünk szakmai hírnevét elégedett ügyfeleink mellett számos neves nemzetközi díj is erősíti. A Dorsum az egyetlen olyan szereplő a vagyonkezelési szoftvermegoldások piacán, amely háromszor nyerte el innovatív szoftver megoldásaival a "Best of Show" díjat Európa legrangosabb Fintech konferenciáján, a Finovate Europe-on. Korábbi sikereinkre építve azt tervezzük, hogy folytatjuk nemzetközi terjeszkedésünket, elsősorban a CEE régióra, a Benelux és északi országokra, valamint az angol piacra összpontosítva. 2021-ben több új nemzetközi irodát tervezünk nyitni a célpiacainkon ezzel is erősítve helyi jelenlétünket és üzletfejlesztési tevékenységünket ezekben az országokban.

Hivatalos Weboldal:
https://www.dorsum.eu/

.

FF Fémfeldolgozó Zrt.

Az FF Fémfeldolgozó Zrt. jogelődjét 1949-ben alapították, 2005-től a Rév Csoport tagja. A több mint 70 éves múltra visszatekintő cég a rozsdamentes anyagok feldolgozásának specialistája, a nyolcvanas évek óta beszállítója nagy nyugati – elsősorban német – cégeknek, legfőképpen gasztrotechnikai területen. A mezőtúri gyárban a fejlesztések eredményeként korszerű gyártóbázis működik, amelynek köszönhetően az utóbbi években egyre nagyobb hozzáadott értékű, komplex berendezéseket és termékcsaládokat is gyártunk. 2016/17-ben a cég megvásárolta egyik német partnerének komplett kórházegészségügyi bútorgyártó-üzletágát, így a Németországban piacvezető termékek ma már Magyarországon készülnek. A cég árbevétele több mint 97%-a exportból származik, amely 2018-ban már meghaladta a 6 milliárd forintot.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.ffzrt.hu/

.


Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.

A Gallicoop Magyarország legnagyobb pulykahús -termelő vállalata, amely mintegy 1.400 alkalmazottal, teljesen zárt integrált termelési rendszerben,  évi 40 000 tonna pulykát dolgoz fel, és termékeit három kontinensre exportálja (Európa, Ázsia és Afrika).  A vállalat elkötelezett az élelmiszerbiztonság és a minőség folyamatos fejlesztése mellett, amely lehetővé tette, hogy piacvezetővé váljon a hazai pulykahús előállításban. A céget 1989 -ben alapították, vágóhídként kezdte meg működését, és az elmúlt 30 évben számos változáson ment keresztül, beleértve az alaptevékenységek és a termékportfólió bővítését, valamint a vállalati struktúra- és tulajdonosváltást 2020 -ban. A tulajdonosváltásnak köszönhetően a cég partneri köre számos rangos és tradicionális agrártermelő, élelmiszer-ipari nyersanyag- és fogyasztási-cikk előállító céggel gazdagodott, és ezzel új fejezet nyílt meg a cég történetében a külső piacok növelésének tekintetében. A Gallicoop az egész termelési és forgalmazási láncot ellenőrzi „a termőföldtől az asztalig”, kezdve a speciális pulykatáp előállításával, a saját  törzsállományoktól  a keltető üzemig,  az előnevelő- és hízlaló- telepektől a feldolgozás , csomagolás, tárolás  műveletéig  és  a végtermékek vevőknek történő kiszállításáig.  A Gallicoop márka mindig megbízható, egészséges és kiváló minőségű termékeket képviselt, beleértve a friss és fagyasztott pulykahúst, panírozott termékeket, sonkákat és felvágottakat, kolbászokat és szalámikat, a májpástétomot és az unikális pulyka-bacont. 2021 a megújulás éve a vállalatnál, mely többek között az arculati elemek teljeskörű megváltoztatásában és egy új termékcsalád bevezetésében nyilvánul meg. A Gallio termékcsalád tagjai magas hústartalmú, fogyasztás- és egészségtudatos vásárlói réteget céloznak meg. A vállalat hosszútávú célja a magas minőségi színvonal fenntartása, mely elképzelhetetlen a szakképzett és a célok iránt elkötelezett munkavállalók nélkül.

Hivatalos Weboldal: 
http://www.gallicoop.hu/

.

Ganz Gépgyár Holding

A Ganz Gépgyár Holding cégcsoport jogelődei a hazai iparosítás kezdetéig, a múlt század közepéig, a Ganz (1844) és a MÁVAG (1867) alapításáig vezethetők vissza, jogelődei meghatározói voltak a magyar iparfejlődés történetének.


A Ganz Gépgyár Holding az ország egyik legnagyobb nehézgépgyártó egyedi gépgyára, melynek termékei a vasúti közlekedéshez, az energiatermeléshez, vízellátáshoz, vízgazdálkodáshoz, urbanizációhoz és a környezetvédelemhez kapcsolódnak és így meghatározó szerepel töltenek be a hazai infrastruktúra kialakításában. A cégcsoport termékei ma mintegy 70-80%-ban exportpiacokon, erős nemzetközi versenyhelyzetben értékesülnek és mint vezető nyugati cégek beszállítójaként is megjelennek.


A Ganz Gépgyár Holding termékei magas minőségi színvonalat, folyamatos fejlesztést, rugalmasságot és nagy gyártási tapasztalatot igényelnek. A cégcsoport rendelkezik az ISO 9000 és ISO 9002, valamint az egyes szakmakultúrákhoz szükséges speciális szakmai minősítésekkel.


A cégcsoportot technológiailag az egyedi és kissorozatgyártás jellemzi és mint ilyen, univerzális gépparkkal, igen kvalifikált szellemi- és szakmunkásgárdával, az egyedi vevői igények kielégítését szolgáló rugalmas háttérrel rendelkezik és áll vevői rendelkezésére.


Hivatalos Weboldal: 
https://www.ganz-holding.hu

.

Gémtech Kft.

A Gémtech Kft. Kelet-Magyarország legdinamikusabban fejlődő acél- és gépgyártó magántulajdonú vállalkozása. Tevékenységi köre magában foglalja egyedi gépek, daruk, emelő és haladóművek, speciális emelő berendezések tervezését, gyártását, beüzemelését, karbantartását, hidak gyártását, szerelését, acélszerkezet gyártását, gépi forgácsolását, hegesztést. Két telephelyen, Napkoron és Nyíregyházán 40.000 m2 ipari területen készülnek a termékei. Közel 10.000 m2 fedett és daruzott gyártási terület és 2.000 m2 daruzott raktár áll rendelkezésre. Napkori telephelyén több mint 4.000 m2 gyártóterületen az emelési kapacitás legalább 75 tonna, maximális emelési képessége 100 tonna.

Hivatalos Weboldal: 
http://www.gemtech.hu/index.php.


Graboplast Zrt.

A Graboplast Zrt. Győr és a magyar ipartörténet meghatározó vállalata, több mint 110 éves múltra tekint vissza. Eredeti tevékenységétől a műbőrgyártástól hosszú utat tett meg, míg eljutott a ma már a világ élvonalába tartozó  padló- és parketta-, valamint speciális padlógyártásáig. Jelenleg a világ több, mint 80 országában becsülik nagyra a Graboplast által gyártott padlókat. Termékeik 90 %-a export piacokon kerül felhasználásra. Speciális padlózataik közül kiemelendők, a világszerte számos egészségügyi intézménybe kerülő önfertőtlenítő felülettel rendelkező közületi padlóburkolatok, melyek megoldást jelentenek a kórházi fertőzésekkel szemben is. A világban több ezer sportcsarnokban található Graboplast sportpadlók, kiemelten fontos szerepet játszanak a sportolók térd-, és a bokaízületeinek, valamint a hát kímélésében. A magas kopásállóságú, csúszásmentes és könnyen takarítható felületű járműipari padlók autóbuszok, villamosok, metrók és vonatok számára a legjobb választás. A Graboplast show padlói, amelyek koncertek, előadások, színházak, sőt az olimpiák során is méltó módon képviselik a magyar minőséget a nemzetközi porondon.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.graboplast.com/

.

Gyermelyi Zrt.

A Gyermelyi Vállalatcsoport az élelmiszeripar meghatározó szereplője Magyarországon és az egész régióban egyaránt. A Gyermelyi tészta a Gyermelyi által termesztett, saját malomban őrölt búzából készül, valamint saját tojótelepeiről származó tojásokat mindig frissen dolgozzák fel a Gyermelyi tésztagyár tojásfeldolgozó egységében. Hat modern gyártósoron évente több mint 40.000 tonna száraztészta készül, 40 különböző formátumban. Saját alapanyagok, modern gyártóberendezések és sok évtizedes tapasztalat garantálja a Gyermelyi termékeinek prémium minőségét.

Hivatalos Weboldal: 

https://gyermelyi.hu/

.

Gyulahús Kft.

A Gyulahús Kft. egyike a legrégebbi, hagyományokra visszatekintő hazai húsipari cégeknek, több mint 150 éve létezik. A cég fő célkitűzése nem változott: márkanév erősítése, a fogyasztói igények széleskörű kiszolgálása a hagyomány és a minőség jegyében, hazai és export piacokon egyaránt.

Szárazáru gyártásuk ma is az eredeti üzemben történik, hagyományos technológiák alkalmazásával. Az élelmiszeripar mindig is elismerte a Gyulahús termékeit, melyet számos díj és oklevél tanúsít. Termékválasztékukban a vékony, vastag, csípős vagy csemegekolbászok és szalámik mellett megtalálhatóak a májasok, virslik, felvágottak, főtt termékekek, sonkák is.

Termékfejlesztésükben ügyelnek arra, hogy a táplálékallergiában szenvedők étrendjébe is beilleszthetők legyenek termékeik, nem tartalmaznak semmilyen allergén anyagot, laktóz- és gluténmentesek.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.gyulahus.hu

.

H2O Konzorcium

A konzorcium több, mint 3000 szerződéses feladatot teljesített sikeresen, iparvállalatok, szolgáltatók, kormányzati és önkormányzati szervek, valamint tervezők részére. Speciális vízgazdálkodási, környezetvédelmi, műszaki és gazdasági szakértelmünket kiegészíti az alkalmazott belső tudásmenedzsment rendszer, mely biztosítja a megszerzett tapasztalatok és információk hatékony felhasználását.

A konzorciumi tagok Laoszban, Indonéziában, Európában és Afrika számos országában több száz mérnökkel és több irodával tevékenykednek a víz- és szennyvízkezelés széles területén.


Hivatalos Weboldal: 
https://www.h2oconsortium.com/

.

HELL Energy Magyarország Kft.

A 100%-ban magyar, magántulajdonú Hell Energy Kft. fő profilja az energiaital gyártás. A Hell márka 2006-ban született és 2010-re Magyarországon piacvezető lett, a nemzetközi energiaital-piacon pedig ismert márkává nőtte ki magát. A cég 2010-től jelentős beruházásokat hajtott végre, a korábban bértöltéssel megvalósuló gyártását Magyarországra hozta. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón megépült modern palackozóüzeme, amely a cég összes dobozos kiszerelését képes gyártani. 2017-ben épült fel a HELL saját alumíniumitaldoboz-gyára, a QUALITY PACK. Zrt. A gyár napi összteljesítménye 4,5 millió db, amellyel a hazai piacon kívül közel 50 országot szolgálnak ki. A Hell legújabb, 2019 júliusában átadott gyártókapacitás fejlesztéséhez a Magyar Kormány 1 milliárd forint EKD  támogatással járult hozzá. Folyamatosan növekvő exporttevékenységének köszönhetően a világ egyik legnagyobb energiaital-márkájaként tartják számon. 2018-ban már a világ 9 országában piacvezető volt, többek között Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Cipruson, Horvátországban és Azerbajdzsánban is.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.hellenergy.com/

.

HungaroControl Zrt. 

A HungaroControl Zrt. Magyarország egyik legsikeresebb állami tulajdonú vállalata, légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben (és a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is), a légiforgalmi szakszemélyzet képzését végzi, és léginavigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Egyedüli részvényese a Magyar Állam, alapítói és tulajdonosi jogait a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter gyakorolja. A több mint 700 főt foglalkoztató HungaroControl költségvetési támogatásban nem részesül, gazdálkodása kiegyensúlyozott és nyereséges. Az európai légi közlekedés hatékonyságát célzó Egységes Európai Égbolt program (Single European Sky) támogatója, továbbá – az osztrák, a cseh, a szlovák, a horvát, a szlovén és a bosnyák szolgáltatóval együtt – tagja a közép-európai funkcionális légtérblokknak (Functional Airspace Block Central Europe, FAB CE).

Hivatalos Weboldal: 
https://www.hungarocontrol.hu/

.

HWTC Hungarian Warer Technology Corporation Kft.

A HWTC Hungarian Warer Technology Corporation Kft. egy privát szektor konzorcium, melyet három nemzetközileg is elismert vállalat alkot: a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt.; HIDROFILT Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft.; valamint a Controlsoft Automatika Kft. Vállaltunk ivóvízkezelő rendszerek, mobil víz és szennyvíztisztító technológiák, membrános sótalanító rendszerek és ipari szennyvíztisztító technológiák tervezésére, gyártására, építésére és beüzemelésére szakosodott. Cégcsoportunk, több mint 30 országban valósított meg projekteket az elmúlt három évtizedben.

Hivatalos Weboldal: 
https://hunwatertech.com/index.php/en

.

Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft.

A professzionális minősített natúrkozmetikumok gyártásával foglalkozó, több mint 60 éves múlttal rendelkező llcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft. 17 országban van jelen. Itthon piacvezető, termékei világ szinten piacképesek. „Ilcsi néni”, Katona Ilona, a cég egyik alapítója megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét a gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért. A Hungarikum Bizottság 2014-ben az Ilcsi professzionális minősített natúr kozmetikumokat Hungarikumnak minősítette. 2019-ben a Magyar Innovációs Nagydíj díjazottja lett a vállalat. Az Ilcsi Szépítő Füvek Biokozmetikai Kft. Kelet-Közép-Európában elsőként kapott BIO minősítést és 2017. óta új termékei már Cosmos Standard  minősítésben részesülnek.

Hivatalos Weboldal: 
https://ilcsi.com/

.

Innomed Medical Zrt.

Az Innomed Medical Zrt. 100%-os magyar tulajdonú vállalkozás, amely negyedik évtizede a magyar kardiológiai és radiológiai piac megkerülhetetlen szereplője. Saját fejlesztői bázissal teremt új értéket, melynek eredményeként nemzetközileg is elismert középvállalttá formálódott. Ennek hatásaként a hazai piacon túl, több mint 110 országba szállít életmentő defibrillátorokat, EKG-kat, valamint nagyfrekvenciás röntgengenerátorokat. Az Innomed Medical Zrt. sikerének titka a rugalmas, pontos, kiszámítható és megbízható üzletvitel, a vállalat elmúlt 32 évét az ügyfélközpontúság és a partnerség jellemzi. Az értékesítésre és a hozzá szorosan kapcsolódó marketingtevékenységre továbbra is kiemelt figyelmet szentelnek. Ennek részeként rendszeresen részt vesznek az egészségipar legnagyobb nemzetközi kiállításain, így például az Egyesült Arab Emirátusokban évente megrendezésre kerülő Arab Health-en vagy a düsseldorfi Medica-n. Dolgozóik kétharmada diplomás, a foglalkoztatottak több mint ötöde a K+F területén dolgozik, erre a tevékenységre évről évre több pénzt fordítanak, a növekedés mértéke öt év alatt másfélszeresére nőtt, hozzávetőleg évente 300−500 millió forint közötti összeget költenek erre. A cég árbevétele évről évre dinamikusan emelkedik, köszönhető a kiugró export értékesítésnek. Az elmúlt öt évben Indonéziában, Kínában és Oroszországban érték el a legdinamikusabb exportbővülést, ezek megtartása mellett további piacok meghódítását tervezik a közel-keleti és a latin-amerikai régióban.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.innomed.hu/

.

Jász-Plasztik Kft.


1990-ben alapította a JÁSZ-PLASZTIK Kft-t a tulajdonos család négy tagja. Két főtevékenységével (műanyagfröccsöntés és akkumulátorgyártás) a piacvezető cégek egyike Magyarországon. Mára a JÁSZ-PLASZTIK Kft. három országban (Magyarország, Szlovákia, Románia) nyolc telephelyen több ezer főt foglalkoztató jászberényi székhelyű cégcsoport. Gyártó és kereskedelmi tevékenységeiknek köszönhetően több földrészen is ismerik a Jász-Plasztik nevet. Multinacionális vállalatok (Samsung, Philips, Electrolux, Suzuki, Audi) számára beszállított alkatrészek révén Európa szinte mindegyik országában található általa gyártott termék. A cégcsoport további tevékenységei közé tartozik egyebek mellett a szerszám- és alkatrésztervezés, a késztermék szerelés, az élelmiszeripari csomagolóanyag gyártás, autóipari műanyag alkatrészek gyártása, a vizsgáló- és fejlesztő laboratóriumi tevékenység, az újrahasznosítás, a vakolat, autóipari és háztartási vegyszerek gyártása.  


Hivatalos Weboldal: 

https://www.jp.hu/

.



Kerox Kft.


A Kerox Kft. az egykaros csaptelepek belső keverőegységét, a kerámia betétes kartust gyártja sóskúti telephelyén. Az 1993-ban alapított cég évi több mint 20 millió darab kartust gyárt és ad el a világ 40 országába, több mint 400 ügyfélnek. Főbb piacai: Kína, az Európai Unió és az Egyesült Államok. A Cég erőssége az erőteljes kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység, valamint, hogy a gyártás teljes egészében a sóskúti telephelyen történik, ami nagy rugalmasságot biztosít a vevők kiszolgálásában. Cél, hogy a gyártási és raktározási folyamatok további automatizálásával jelentősen növekedjen a vállalat export piaci versenyképessége.


Hivatalos Weboldal: 

http://www.kerox.hu/

.

KÉSZ Csoport


A KÉSZ Csoport Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportjává nőtte ki magát az elmúlt 37 évben. Sikeres nemzetközi terjeszkedése, piaci függetlensége és ágazatformáló szerepe meghatározónak mondható Magyarországon. A több mint 2000 munkavállalójának és saját erőforrásainak köszönhetően a KÉSZ Csoport komplex módon képes választ adni a felmerülő építőipari igényekre. Magyarországon kívül a KÉSZ Csoport öt országban van jelen leányvállalattal és állandó erőforrással, ami szinte egyedülálló a magyar építőiparban. Mindezek mellett a világ számos más országba történik folyamatos export, döntő többségében acélszerkezetek gyártásából és szereléséből. Hátterének és szellemiségének köszönhetően a cégcsoport határokon átívelően képviseli a hazai vállalati értékeket. Fontos célkitűzésük, hogy a sikeres nemzetközi tevékenységüknek köszönhetően magyar tőkebefektetőként is azonosítsák a piacon.


Hivatalos Weboldal: 

https://www.kesz.hu/

.

Kőröstej Kft.

Az elsősorban sajttermékeket előállító Kőröstej csoportot a libanoni származású, orvosi diplomáját Magyarországon megszerző dr. Riad Naboulsi alapította 1989-ben. A társaság Somogy, Baranya, Pest és Hajdú-Bihar megyében – több mint 1000 munkavállalót foglalkoztatva - négy jelentős üzemet működtet országszerte. A vállalat fő profilja a kashkaval, grillsajt, parenyica, labneh, ömlesztett és krémfehér sajtok gyártása, valamint belföldi és export értékesítése. Éves exportja megközelíti a 30 ezer tonnát. Magyar alapanyagokból és munkaerővel, a hazai fejlesztéseknek köszönhetően készített termékei a belföldi piacon kívül a Közel-Kelet és az Európai Unió szinte valamennyi országában keresettek. A vállalat öt kontinens több mint ötven országába exportál sajtokat, így termékeinek 70%-a külföldön talál vevőre. A nemzetközi szinten is ismert sajtgyártó legismertebb márkaneve idehaza és külföldön is a HAJDÚ.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.korostej.hu/

.



Master Good Kft.

 

Master Good cégcsoport Észak-kelet Magyarország területén működik, integrált takarmány-termeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel, brojlerhízlalással és feldolgozással foglalkozik. A cégcsoport 100 %-ban családi tulajdonban van. A család 100 éve, négy generációra kiterjedően foglalkozik baromfitenyésztéssel, ezáltal Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiája. A fokozódó verseny és a piaci kihívások szükségessé tették a cég tevékenységi körének bővítését, az alkalmazott technológiák és a kapacitások folyamatos bővítését. Ennek köszönhetően a vállalat kisvárdai üzeme mára a hat legnagyobb kapacitású európai baromfifeldolgozó közé került, termékei háromnegyedét külföldön, 40 országban értékesíti, árbevétele eléri a 70 milliárd forintot.


Hivatalos Weboldal: 

https://mastergood.hu/


Masterplast Nyrt.


Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalata, árbevétele 2020-ban meghaladta a 120 millió eurót, munkatársainak száma megközelíti az 1200 főt. Leányvállalataival 9 európai országban biztosítja a közvetlen piaci jelenlétet és export partnerei által az európai országok többségében jelen van. Meghatározó pozícióval rendelkezik a homlokzati hőszigetelő, magastető szigetelő és szárazépítészeti rendszerelemek piacán, ipari alkalmazású termékeivel a csomagolóiparban is növekvő jelenléttel rendelkezik. Termékhátterét a Magyarországon, Szerbiában és Németországban működő, 7 gyártóbázisán folytatott termeléssel és stratégiai gyártói együttműködésekkel biztosítja. 2020-ban a vállalat belépett az egészségiparba is egy német gyáregység megvásárlásával, melyet egy sárszentmihályi nagyberuházás követett.  A jövőben az egészségipari divízió a Csoport stratégiájának kiemelt része lesz, fejlesztésére tudatosan törekszik, így az az építőipari szegmens szintjére erősödhet az évtized végére a Társaság tervei szerint. A Masterplast kiépített vevőközpontú értékesítési rendszerrel, a gyártott és forgalmazott termékek minőségének folyamatos ellenőrzésével, stabil termékellátási háttérrel és rugalmas logisztikai megoldásokkal, versenyképes üzleti szolgáltatásokat biztosít partnerei számára. A vállalat, a fenntarthatóság, energiahatékonyság és környezetvédelem szempontjait mind belső folyamataiban, mind pedig termékei gyártásában és fejlesztésében kiemelten fontosnak tartja. A társaság részvényeinek technikai bevezetése a Budapesti Értéktőzsdére 2011. november 29-én történt meg, 2017 októberétől már a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik a társaság papírjait. Válságálló üzletmenete és folyamatosan javuló eredményessége révén a BÉT legnagyobb árfolyamnövekedést produkáló részvénye lett a Masterplast 2020-ban, mely 2021. március 16.-án a BUX indexbe és a BUMIX kosarába is bekerült.


Hivatalos Weboldal: 

https://www.masterplast.hu/

Mediso Medical Imaging Systems Kft.

A Mediso Medical Imaging Sytems Kft. 1990-ben alakult és a nukleáris medicina, valamit a modern hibrid képalkotó technikák terén dinamikusan növekvő vállalat. Fő tevékenységi körébe tartozik a klinikai és pre-klinikai képalkotó technológiák kutatás- fejlesztése, berendezések gyártása, szervizelése és értékesítése, továbbá leányvállalata révén,  klinikai diagnosztikai szolgáltatások biztosítása. A vállalat célja, hogy a legkorszerűbb technológiákat alkalmazva, versenyképes képalkotó berendezéseket dolgozzon ki a hazai és a külföldi klinikai diagnosztika és a pre-klinikai kutatások számára. Számos együttműködést tart fenn kórházakkal, klinikákkal és tudományos intézményekkel, biztosítva, hogy a fejlett technológia megfeleljen a Mediso klinikai partnerei igényeinek. A Mediso két PET-CT és nukleáris orvosi központot üzemeltet a Debreceni Egyetemen és Budapesten. 97 országban több mint 1 200 Mediso kamerát telepítettek világszerte.


Hivatalos Weboldal: 

https://mediso.com/

.



Meditop Gyógyszeripari Kft. 


Az 1991-ben létrejött Meditop Gyógyszeripari Kft. a rendszerváltás után újonnan alakult gyógyszergyártó vállalkozások közül elsőként szerzett gyógyszergyártási engedélyt. Számos országban rendelkezik termékregisztrációval. Jelenleg 28 terméke fejlesztés, 25 pedig regisztráció alatt áll, ami hozzájárulhat új partnerek és új piacok megszerzéséhez. A Debreceni Orvostudományi Egyetemmel stratégiai megállapodást kötött, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel pedig részt vett több sikeres K+F pályázaton.


Hivatalos Weboldal: 

http://www.meditop.hu/hu/fooldal/


Műszer Automatika Kft.


A Műszer Automatika Kft. fejlesztő, gyártó és szolgáltató vállalkozás Közép-Kelet Európában különösen a vasúti biztosító- és ipari biztonságtechnikai berendezések piacán. Termékeik és szolgáltatásaik skálája felöleli az általuk fejlesztett termékek, berendezések tervezését, gyártását, karbantartását. A Műszer Automatika Kft. összes terméke magyar, saját fejlesztés, amelyek előállításához hazai, saját gyártóbázis is rendelkezésre áll. A harmincöt éves tudatos és folyamatos K+F+I tevékenység eredményeként a tisztán magyar, családi cég dinamikusan fejlődik, komoly szakmai sikereket mondhat magáénak. A cég legújabb profilja a korszerű hővédő bevonatok fejlesztése és gyártása, amelyet a MANTI® CERAMIC termékcsalád testesít meg. A Műszer Automatika Kft. innovatív tevékenységét az iparjogvédelem területén több, mint 40 megszerzett oltalom (szabadalom, használati minta, védjegy) is fémjelzi. A cég tulajdonosa Horváth József pedig feltalálói és innovációs munkásságáért a Magyar Szabadalmi Hivatal Jedlik Ányos díját vehette át.


Hivatalos Weboldal:

http://www.gazerzekelo.hu/HUN/info/102545/bemutatkozas/index.php

.


Naturtex Kft.


A Naturtex Kft. immár 30 éve azon dolgozik, hogy a pihentető alvás elérése érdekében a legmegfelelőbb termékeket biztosítsa vásárlói számára. A 100%-ban magyar, családi tulajdonú vállalkozás fő profilja a tollal/pehellyel, gyapjúval, műszállal és egyéb természetes anyaggal töltött paplanok és párnák gyártása és forgalmazása. Meghatározó hazai piaci jelenléte ellenére árbevétele mintegy 80%-át exporttevékenységéből nyeri, termékeit a világ több mint 40 országába exportálja. A cég hatékony minőségbiztosítási rendszerének köszönhetően a felhasznált alapanyagok útja folyamatosan dokumentált, nyomon követhető és ellenőrizhető.  Az immáron tizenegyszeres Superbrands díjjal kitüntetett cég számos elismeréssel büszkélkedhet, megkapta többek között az „Év exportőre” díjat, valamint elnyerte a „Díj a sikeres vállalkozásokért” és az „Év gyára” címet is.

Hivatalos Weboldal: 

https://naturtex.hu/

.


Pénzjegynyomda Zrt.


Pénzjegynyomda Zrt. közel 100 éve egyik vezető szereplője a hazai biztonsági nyomdai szegmensnek. Tulajdonosa a Magyar Nemzeti Bank. A forint bankjegyeket – melyek kizárólagos gyártója– és a magyar útlevélcsaládot – melynek teljes gyártását és megszemélyesítését is a vállalat végzi – a cégcsoport innovatív technológiai megoldásai eredményeként a világ legmagasabb szintű biztonsági nyomdaipari termékei között tartják számon. Papíralapú termékek mellett személyi igazolványok, vezetői engedélyek gyártása és megszemélyesítése is részei a termékportfóliónak. Okmányok kibocsátásához szükséges kulcsra kész rendszert tervez, telepít és üzemeltet az adatfelvételezéstől a megszemélyesítésen át a postázásig. Zár- és adójegygyártási szolgáltatása a nyomtatáson kívül teljes körű nyomon követési (Track&Trace) megoldásokat is nyújt. Pénzjegynyomda több afrikai, latin-amerikai és ázsiai országba szállít részben önállóan, részben partnereivel együttműködésben főképp útleveleket, vízumokat, anyakönyvi kivonatokat és okmány-megszemélyesítő rendszereket.

Hivatalos Weboldal: 

https://www.penzjegynyomda.hu/


Pick Szeged Zrt. 


A Pick Szeged Zrt. Magyarország és Közép-Európa egyik legnagyobb húsipari vállalkozása, egyben piacvezető szereplő a húskészítmények hazai piacán. A Bonafarm-csoport tagjaként évente több mint 40 ezer tonna húskészítményt értékesít. Export tevékenysége több mint 30 országba irányul, árbevételének közel egyharmada származik a nemzetközi értékesítésből. Legnagyobb exportpiacán, Németországban kereskedelmi leányvállalattal, több másik országban saját képviselettel rendelkezik. A vállalat által kínált választékban megtalálhatóak a legkülönfélébb piaci igényeket kielégítő prémiumtermékek: szalámik, kolbászok, sonkák, vörösáruk, felvágottak, májasok és baconok. A vállalat a világszerte ismert magyar szalámiból évente több mint 10.000 tonnát értékesít.


Hivatalos Weboldal: 

https://www.pick.hu/

.


Pureco-Tradeland Kft. 


A Pureco Kft. és a Tradeland Kft. évtizedek óta meghatározó szereplői a magyar vízzel kapcsolatos exportnak. Az elmúlt években szorosan együttműködve értek el sikereket, amit számos referencia is igazol.  Piaci hatékonyságuk erősítése érdekében a cégek közös céget alapítottak: Pureco-Tradeland Kft-t, amelynek ügyvezetői egyben az anyavállalatok vezetői is.  A Pureco-Tradeland Kft. eltökélt szándéka, hogy javítsa gazdasági teljesítményét az EU-n kívüli, vízzel kapcsolatos nemzetközi fejlesztési projektek területén.  Megfizethető és fenntartható ivóvíz- és szennyvízkezelési megoldások jellemzik a vállalat nemzetközi tevékenységét.


Hivatalos Weboldal: 

https://purecotradeland.com/

.


Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. 


Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. a Rév Csoport legfiatalabb tagja, mégis gazdag tapasztalattal, tudással és technológiával rendelkezik. 2022-ben a cégcsoport megvásárolta a két legrangosabb fémmegmunkáló céget, a VART-Speciál Kft.-t és a Bíró Kft-t. Míg a Bíró Kft. az autóipari beszállítóként, valamint a szerszámgyártásban és -tervezésben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, addig a VART-Speciál Kft. az állványkerekek és lemezalkatrészek gyártásában és összeszerelésében szerzett magának hírnevet. A közös tulajdonosi struktúra első lépéseként a két cég egy társaságként folytatja tevékenységét Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. néven, kiegészítve a Rév család több évtizedes acélipari tapasztalatával.

Az új cég házon belüli technológiák széles skálájával rendelkezik, mint például lemezvágás és -hajlítás, csővágás és -hajlítás, hegesztés, CNC megmunkálás, szerszámtervezés és -gyártás, fröccsöntés, köszörülés, összeszerelés és még sok más.


Hivatalos Weboldal: 

https://www.revmetal.hu/

.


Sanatmetal Kft.


A Sanatmetal Kft. traumatológiai, ortopédiai és gerinc implantátumokat gyártó magyar tulajdonú KKV, profiljában Európa TOP-20 vállalata közé tartozik, bevételének közel 70%-a exportból származik. Termékeik elérhetőek Mexikótól Kínáig, Oroszországtól Dél-Afrikáig, 42 országban. Termékeikkel több Innovációs Díjat és Nagydíjat nyertek, szabadalmi aktivitásuk kiemelkedő, több világújdonsággal rendelkeznek. A cég technológiáját és kultúráját három világvezető multinacionális cég, mint stratégiai partnerek, valamint saját innovációk és magyar tudáscentrumokkal történő együttműködések alakították ki. Cégfejlődésben a nemzetközivé válás útján járnak, több kereskedői leányvállalat mellett technológiai transzfer keretében egy éve avatták fel első gyártóleányvállalatukat az oroszországi Obninskban. Hasonló technológiai transzfer iránti igényen dolgoznak arab, dél-afrikai és mexikói irányából. Technológiai tudásuk, innovatív termék kínálatuk és a Sanat Akadémia nemzetközi oktatási rendszer napokban történt elindítása alkalmassá teheti profiljukban vezető szerep elérésére.


Hivatalos Weboldal: 

https://sanatmetal.hu/

Silveria Elektronikai Kft.  


Az elektronikai bérgyártással foglalkozó Silveria Elektronikai Kft. egyedi és sorozatgyártási megrendeléseket teljesít Kecskeméten. Fő tevékenyége az elektronikai alkatrészek, nyomtatott áramkörökbe való beültetése 87 millió db/hónap alkatrész beültetési kapacitással, a szelektív lakkozás, a kábelkonfekcionálás, tesztelés, végszerelés és az említett tevékenységek komplex megoldásai. Az orvoselektronikai, vezérlőelektronikai, ipari- és fogyasztói elektronikai területen, valamint az autóiparban is rendelkezik partnerekkel.


Hivatalos Weboldal: 

https://silveria.hu/

.

Tungsram Operations Kft.


2018 februárjában a GE Lighting bejelentette, hogy eladja európai, közel-keleti, afrikai és törökországi üzletágát, valamint a globális autólámpa-ágazatát a GE egy korábbi vezetője, Jörg Bauer irányította Tungsramnak, amely így 2018 áprilisában magyarországi központú, innovatív, globális márkaként tért vissza a piacra. 120 évvel ezelőtti megalapítása óta a Tungsram tudatosan dolgoz ki új megoldásokat a világítástechnikában és a villamosítás lehetőségeit keresve. Ilyen új megoldás volt pl. a telefonos technológia, vagy az orvosi és rádiócsövek és más alkalmazások, amelyek gyakran exponenciális növekedéshez vezettek. A vállalat termékeinek 95%-át exportálja: száz nemzetközi piacon működő értékesítői hálózata van.


Hivatalos Weboldal: 

https://lighting.tungsram.com/hu/

.

Vajda-Papír Kft. 


A 20 éves múltra visszatekintő, budapesti központú Vajda-Papír Kft. a kelet-közép-európai régió kiemelkedő és a magyar iparág piacvezető higiéniai és háztartási papírtermék gyártója. Az elmúlt évek gyártás fejlesztéseinek köszönhetően a vállalat a legmagasabb technológiai és higiéniai tanúsítványokkal rendelkezik. 2018-ban a Vajda-Papír Kft. Dunaföldváron megnyitotta a saját alapanyag előállítást biztosító gyáregységét. A vállalatcsoport norvég üzemének kapacitását legnagyobb részben a kereskedelmi sajátmárkás termékek gyártása teszi ki, de emellett a 2011-ben Magyarországon is bevezetett gyártói márka, az Ooops! a skandináv piacon is sikeres termék lett. Így az Ooops! körül épített magyarországi és exportpiaci stratégia segítségével egy nemzetközi márka épül. A vállalat jelenleg több mint 20 országba exportál, Magyarország mellett a környező országok, Skandinávia és a Baltikum számít fő piacának, de néhány nyugat-európai és afrikai országba is szállít.


Hivatalos Weboldal: 

https://vajdapapir.hu/

.

Verarbeiten Pausits Kft. 

A Verarbeiten Pausits Kft. – jogelődjével, a Pausits Ipari Vállalkozással – már közel 40 éve tevékenykedik az acél- és gépgyártás területén, a Magyarország északnyugati szegletében fekvő Halásziban. Kezdetben alig néhány fővel és egy 300 négyzetméteres műhellyel indult, de mára közel 200 főt foglalkoztat Magyarországon, és több mint 18.000 négyzetméter összterületű fedett csarnokokban működik. A folyamatos fejlesztéseknek és a nemzetközi tapasztalatoknak köszönhetően évi 10.000 tonna acél feldolgozására képes eszközparkkal és szakembergárdával rendelkezik.

A Verarbeiten Pausits Kft. elkötelezett a minőség iránt, melyet az ISO 9001 minőségirányítási rendszer szerint működtet. Minden termékük és szolgáltatásuk megfelel a nemzetközi szabványoknak és előírásoknak, biztosítva ügyfeleik számára a maximális megbízhatóságot és elégedettséget. Emellett rendelkeznek az MSZ EN ISO 14001 környezetirányítási rendszer, az MSZ EN ISO 3834-2 hegesztési minőségirányítási rendszer, valamint az MSZ ISO 45001 munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer tanúsítványaival is.

Hivatalos Weboldal: 

http://www.pausits.hu/

.

Videoton

A VIDEOTON közel 20 gyártó és szolgáltató tagvállalat komplett megoldást tud nyújtani az autóipar, a háztartási gépipar és az ún. ipari alkalmazások terén üzleti partnerei számára. A vállalat mindent átfogó gyártási szolgáltatásai az alkatrész-előállítástól a végszerelésen át a legyártott termékek szállításáig és disztribúciójáig terjednek.

 

A Videoton magasan képzett mérnöki csapata támogatni tudja partnereit széles körű tervezési és mérnöki szolgáltatásaival, beleértve ebbe a partner új termék kifejlesztésére irányuló projektjének korai szakaszában történő  részvételt, illetve az új termék teljes körű gyártásba vitelét is.

 

A gyártáshoz közvetlenül köthető tevékenységeken kívül a Videoton további szolgáltatások széles skáláját kínálja azon cégek számára, akik vagy már jelen vannak a régióban, vagy beruházni készülnek.


Szolgáltatási csomagok magukba foglalják a magyarországi és bulgáriai ipari parkjainkban levő ingatlanok bérbeadását; valamint a HR, logisztika, munkaerő-szállítás, létesítmény-menedzsment, minőségirányítás és vonalkód rendszerek területén nyújt szolgáltatást mind az ipari parki bérlők, mind az ipari parkon kívüli cégek számára.


Hivatalos Weboldal: 
https://www.videoton.hu

.

Vitafort Zrt.

A Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. 1981-ben kezdte meg a takarmánygyártást Dabason. A Vitafort Zrt. és a cégcsoport további tagjai kiemelkedő partnerkapcsolati munkával, komplex takarmányozási programokkal és szolgáltatásokkal, intenzív K+F+I tevékenységgel évtizedek óta biztosítják élenjáró szerepüket a magyar takarmánypiacon. A Vitafort Zrt. a legújabb technológiák elhivatott támogatójaként kiemelkedő piaci részesedést tudhat magáénak, különösen a nagyüzemi tejelő szarvasmarha takarmányozás területén.

A cégcsoport tulajdonosi összetétele a részvénytársaság megalakulása óta változatlan: többségében magyar tulajdonosi körrel, valamint  a világelső ADM amerikai szakmai befektető céggel karöltve szolgálja a hazai nagyüzemi állattenyésztést.  A cégcsoport tagvállalatainak fő tevékenységei: takarmánygyártás, takarmányozás, növénytermesztés, alapanyag-, és gabonakereskedelem, nagyüzemi sertéstartás, laboratóriumi takarmányvizsgálatok, valamint takarmányüzemek létesítése és korszerűsítése  szerte a világban. Leányvállalalatai a moldáv és román export piacokon évtizedek óta képviselik a céget.  Az exportkoordinációs tevékenységet a Vitafort Agro Ázsia Zrt., valamint az első magyar-pakisztáni agrár vegyesvállalat, az Aquahatch International Ltd. keretein belül folytatja.


Hivatalos Weboldal: 
http://vitafort.hu/

.

Wellis Magyarország Zrt.

A 2005-ben alakult Wellis Magyarország Zrt. magyar gyártóként ma már piacvezető szerepet tölt be nem csak a hazai, de az európai wellness berendezéseket gyártó és forgalmazó cégek sorában. Saját márkás termékeit országszerte több saját és franchise típusú üzletben forgalmazza. A kezdeti import termékekből álló kínálatot saját fejlesztésű és gyártású wellness termékek sokasága váltotta fel. Gyártócsarnokaiban több soron, robottechnikával készülnek a kádak és masszázsmedencék. A piaci igényeket 500 fős dolgozói csapat szolgálja ki. Az elmúlt évek dinamikus fejlődésének köszönhetően évi 10 000 család lehet részese a minőségi, magyar jakuzzi nyújtotta wellness élménynek.

Hivatalos Weboldal: 
https://www.wellis.com/hu

.