Minden harmadik ország saját hatáskörben dönt az importkorlátozások bevezetéséről vagy feloldásáról. Az ezzel kapcsolatos visszajelzésekkel az alábbi táblázat folyamatosan frissül. Abban az esetben, ha nem érhető el friss információ a célországgal kapcsolatban, javasoljuk, hogy az importőr partnerükön keresztül érdeklődjenek a célország központi hatóságánál.

FIGYELEM! Hazánkkal szemben korlátozást bevezető harmadik országok esetében továbbra is érvényben vannak a korlátozások mindaddig, amíg az adott harmadik ország nem jelzi ennek ellenkezőjét.

Minden harmadik ország saját hatáskörben dönt az importkorlátozások bevezetéséről vagy feloldásáról. Az ezzel kapcsolatos visszajelzésekkel az alábbi táblázat folyamatosan frissül. Abban az esetben, ha nem érhető el friss információ a célországgal kapcsolatban, javasoljuk, hogy az importőr partnerükön keresztül érdeklődjenek a célország központi hatóságánál.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi információ mellett az adott termékre vonatkozó exportbizonyítványban foglalt követelményeknek is teljesülniük kell, így a tervezett szállítmány indítása előtt javasoljuk ennek ellenőrzését is. A kiszállítás csak abban az esetben valósulhat meg, ha az exportbizonyítványban foglalt követelmények is teljesülnek, és az alább közölt, madárinfluenza miatt bevezetett korlátozások is lehetővé teszik azt.

Az alábbi információ csak tájékoztató jellegű, a járványügyi helyzet függvényében a korlátozások változhatnak, ezért a szállítások előtt javasoljuk, hogy közvetlenül tájékozódjanak az aktuális helyzetről!


Forrás: 

https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza-kereskedelmi-informaciok