Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kiemelten kezeli a kis- és középvállalkozások (kkv) megerősítését - hangsúlyozta Szepesi Balázs, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára szerdán a Magyar Kereskedelmi és Ipakamara, a tárca, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány konzorciumi együttműködésében megvalósuló Országos Vállalkozói Mentorprogram személyes vállalkozói alprojektjének rendezvényén, Budapesten.

Hozzátette, a nemrégiben elfogadott kkv-stratégia fő célja a kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkező cégek előre lépésének támogatása, továbbá megteremteni a lehetőséget a vállalkozásoknak a megújulásra.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, jó vállalkozásfejlesztési politika csak együttműködésben valósulhat meg, a kkv-stratégia pedig keretet nyújt a cégek, illetve a vállalatok és a kormány közötti kooperációra.

Szepesi Balázs szólt arról, hogy a kkv-stratégia készítésekor kikérdezték a vállalkozók véleményét az előttük álló kihívásokról, ezek között említették többi között a túlzott bürokráciát, a forráshiányt, az adminisztrációs terheket, a szakképzést.

A helyettes államtitkár ismertette a kkv-stratégia pilléreit, többi között a vállalkozóbarát környezet megteremtését, a vállalatok megújulásának támogatását, a finanszírozás elősegítését, a külpiacra lépés előmozdítását, a szükséges tudás megszerzésének segítését, a sikeres generációváltás hátterének biztosítását.

Szepesi Balázs szólt arról, hogy előkészítés alatt van a generációváltás programja.

Az Országos Vállalkozói Mentorprogramban a személyes vállalkozói alprojektet a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány valósítja meg.

A személyes vállalkozói mentorálás során tapasztalt, jó kapcsolatrendszerrel rendelkező sikeres vállalkozó osztja meg a tudását, tapasztalatait a mentorált vállalkozóval. Az alprogramnak három célcsoportja van, a fiatal vállalkozók, a női vállalkozók, a generációváltás előtt álló családi vállalkozások.

(MTI)