Főoldal

Kedves Látogató!

Az Oroszország és Ukrajna közötti háború jelentős gazdasági következményekkel jár a világgazdaságra nézve. Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket fogadott el, amelyek diplomáciai lépéseket, egyedi korlátozó intézkedéseket, gazdasági és a médiával szembeni szankciókat, gazdasági együttműködést érintő korlátozásokat ölelnek fel, továbbá az amerikai kormány is szankciókat vezetett be. Oroszország válaszul exportkorlátozási listát tett közzé.

Szeretnénk a hazai, exporttevékenységet folytató vállalkozások számára tájékoztatást nyújtani az Európai Unió, az USA és az Oroszországi Föderáció által elfogadott korlátozó intézkedésekről.

1. Az Európai Bizottság honlapjáról elérhető EU sanctions map” teljeskörűen tartalmazza többek közt az Oroszországot és Belaruszt érintő valamennyi hatályos uniós szankciót és a hozzájuk tartozó jogi aktusokat, beleértve az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadottakat is.

(A szankciók listája az oldal tetején található „Legal acts” jelölőnégyzet kipipálásával az oldal alján található.)

A hivatkozott linken elérhetőek:

·   a drónmotorok, illetve a kettős felhasználású termékek és technológiák kivitelére, a bányászati ágazatba történő beruházásokra, az ügyletekre az Orosz Regionális Fejlesztési Bankkal, illetve reklámozási, piackutatási és közvélemény-kutatási szolgáltatások nyújtására vonatkozó tilalmat, valamint további négy orosz médiaorgánum műsorszolgáltatási engedélyének felfüggesztését és további 141 személlyel és 49 szervezettel szembeni szankciók elfogadását rögzítő rendelet (2022.12.16.)

·   az orosz nyersolajra, kőolajra és bitumenes ásványokból előállított olajra bevezetett árplafon-mechanizmusról szóló rendeletek (2022.12.03.)

·    iráni magánszemélyekkel és egy szervezettel szemben – pilóta nélküli légi járművek (UAV-k) fejlesztésében és leszállításában történő szerepvállalás miatt - bevezetett korlátozások rögzítéséről szóló rendelet (2022.10.20.)

·       az orosz olaj harmadik országokba irányuló tengeri szállításához kapcsolódó árplafont, újabb, Oroszország katonai és technológiai fejlődését esetlegesen elősegítő termékek korlátozás alá eső termékek jegyzékébe történő felvételét, valamint az Oroszországgal folytatott kereskedelem és szolgáltatások további korlátozását rögzítő rendelet, valamint újabb 30 személlyel és 7 szervezettel szembeni szankciók elfogadását kimondó rendelet (2022.10.06.)

·   a korlátozások alá eső ukrán magánszemélyek adatait rögzítő rendelet (2022.08.04.)

·  a pénzügyi, energetikai, technológiai szektort, a kettős felhasználású termékeket, valamint az ipart, a közlekedést, továbbá a luxuscikkek kereskedelmét érintő korlátozások meghosszabbítását rögzítő rendelet (2022.07.25.)

·       az orosz eredetű aranyékszerekre vonatkozó tilalmat, a kettős felhasználású termékek exportellenőrzésének megerősítését, a zsilipekre is kiterjedő belépési tilalmat, valamint a közbeszerzés, a légi közlekedés és az igazságszolgáltatás területére eső intézkedések pontosítását, továbbá 54 személy és 10 szervezet korlátozó intézkedések hatálya alá vonását rögzítő rendelet (2022.07.21.)

·    a Krímből vagy Szevasztopolból származó termékek uniós behozatalának tilalmára, infrastrukturális vagy pénzügyi beruházások és turisztikai szolgáltatások tilalmára, valamint a közlekedési, távközlési és energiaágazatban használatos termékek és technológiák exportjának tilalmára, továbbá a kőolaj, a földgáz és az ásványi anyagok kutatásának, feltárásának és kitermelésének tilalmára vonatkozó korlátozó intézkedéseket meghosszabbító határozat (2022.06.20.)

·     a nyersolaj és finomított kőolajtermékekre vonatkozó uniós tilalmat, a SWIFT-rendszerből való további orosz és egy belorusz bank kizárását, további három orosz tulajdonú csatorna műsorszolgáltatásának felfüggesztését, valamint további 65 személlyel és 18 szervezettel szembeni szankciók elfogadását kimondó rendeletek (2022.06.03.)

·   a korlátozások alá eső orosz magánszemélyek bővítését rögzítő rendelet (2022.04.21.)

·      kivételek bevezetése az „Ukrajna területi integritása” és a „Donyeck-Luhanszk szankciórendszer” alól a humanitárius tevékenységek megkönnyítése érdekében (2022.04.13.)

·  a szénre és más szilárd fosszilis tüzelőanyagokra vonatkozó uniós importtilalmat, az orosz lobogó alatt lajstromozott hajók kikötésére vonatkozó tilalmat, az orosz és belorusz közúti fuvarozási vállalkozásokra vonatkozó szállítási tilalmat, a sugárhajtómű-üzemanyagra és üzemanyag-adalékokra, valamint vegyes termékekre (kvantumszámítógépek, félvezető-, illetve csúcskategóriájú elektronikai eszközökre és szoftverekre) vonatkozó exporttilalmat, az Oroszország számára jelentős bevételt generáló termékek (rákfélék, kaviár, fa, cement, trágyázószerek, üveg, ezüst stb.) behozatali tilalmát, az orosz vállalatok uniós közbeszerzéseken történő részvételének akadályozását, továbbá az orosz és fehérorosz állami szerveknek nyújtott valamennyi pénzügyi támogatás tilalmát kimondó rendelet (2022. 04. 08.)

·     a korlátozások alá eső orosz magánszemélyek bővítéséről szóló rendelet (2022. 04. 08.)

·  a korlátozások alá eső orosz magánszemélyek adatainak változását rögzítő rendelet (2022. 03. 15.)

·    a korlátozások alá eső orosz médiumok körének bővülését, és az azokat érintő intézkedések változását rögzítő rendelet (2022. 03. 15.)

·  a korlátozások alá eső orosz magánszemélyek adatainak változását rögzítő rendelet (2022. 03. 10.)

·     a belorusz jegybankra vonatkozó korlátozások (2022. 03. 09.)

·     a SWIFT rendszerből kizárt belorusz pénzintézetek listája (2022. 03. 09.)

· a belorusz állami vállalatok részvényeinek jegyzésére és kereskedésére vonatkozó tilalmak (2022. 03. 09.)

·    a belorusz állampolgároktól származó betétek elfogadásának tilalma (2022. 03. 09.)

·   a belorusz állampolgárok euró bankjeggyel történő ellátására vonatkozó tilalom (2022. 03. 09.)

·  az EU-s tengerészeti felszerelések, illetve szoftverek exportjának tilalma Oroszországba (2022. 03. 09.)

·       az orosz magánszemélyeket érintő korlátozások (2022. 03. 09.)

·       a belorusz magányszemélyeket érintő korlátozások (2022.03.02.)

·       az orosz médiumokat érintő intézkedések (2022.03.01.)

·       a SWIFT rendszerből kizárt orosz bankok listája (2022.03.01.)

·    az Orosz Központi Bankkal és orosz légitársaságokkal kapcsolatos korlátozások (2022.02.28.)

Az Európai Bizottság honlapján a bevezetett szankciókkal kapcsolatban leggyakrabban felmerült kérdések és az azokra adott válaszok is elérhetők angol nyelven.

2. Az USA szankcióit pedig az alábbi linkeken követheti nyomon:

·         az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának honlapja

·         szankcióval érintett személyek és szervezetek listája

3. Oroszország által bevezetett korlátozó intézkedések:

Külföldi bankok részesedéseinek eladását elnöki engedélyhez kötik Oroszországban

Putyin elnök 2022. október 26-i 357-rp. számú rendeletével 45 bankból álló listát hagyott jóvá, amelyekre vonatkozóan betiltják a részvényeikkel, valamint a tulajdonosi részesedéseikkel történő tranzakciókat. Mostantól az ilyen jellegű tranzakciókhoz külön elnöki engedély szükséges.

A listán olyan külföldi bankok oroszországi leányvállalatai találhatóak, amelyek anyabankjai „barátságtalan országokban” vannak regisztrálva: OTP (11. a listában), Raiffeisenbank, Commerzbank, Credit Suisse Bank, UniCredit Bank, Deutsche Bank, Citibank, Western Union, Yandex bank, OZON bank, Mercedes-Benz Bank Rus, Goldman Sachs Bank, Volkswagen Bank Rus, Toyota Bank stb.

EU fuvareszközök mozgásának korlátozása Oroszországban

A 2022. szeptember 29-én aláírt 681. sz. elnöki utasítás értelmében az orosz elnök felhatalmazta a kormányt arra, hogy 2022. október 10-től – egyes árucsoportokra (gyógyszer, élő állat, speciális gépek stb.) vonatkozó kivételekkel - megtiltsa az Oroszországon keresztül történő nemzetközi közúti áruszállítást az ún. „barátságtalan államok” fuvarozóihoz tartozó járművekkel. Ezt követően már október 1-jén megjelent az 1728. számú kormányhatározat, amely kimondja, hogy a tilalom azokra a járművekre vonatkozhat, amelyek "olyan országokban vannak bejegyezve, amelyek korlátozó intézkedéseket vezettek be az Oroszországi Föderáció állampolgáraival és az orosz jogi személyekkel szemben a nemzetközi közúti árufuvarozás területén". Ennek értelmében az Európai Unió tagállamainak, valamint Ukrajna, Egyesült Királyság, Norvégia területén regisztrált fuvareszközök kétoldalú és tranzitszállításokat, valamint harmadik országból, illetve harmadik országba történő szállításokat nem hajthatnak végre Oroszországon keresztül.

Párhuzamos import

Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 2022. április 19-én jóváhagyott 1532. sz. rendeletében felsorolták a párhuzamos importra szánt termékek körét, amelyet folyamatosan frissítenek. Ezt követően pedig 2022. június 28-án Putyin elnök aláírta a meghatározott termékek párhuzamos importját lehetővé tevő rendeletet. Ennek értelmében a jövőben bizonyos termékek behozatalakor nem szükséges a jogtulajdonos gyártó – és vagy – forgalmazó engedélye ahhoz, hogy az adott terméket Oroszországba exportálják és forgalmazzák.

A párhuzamos importra engedélyezett termékek köre olyan kategóriákat érint, mint a ruházat, kozmetika, háztartási eszközök és gépek, autó és egyéb alkatrészek, elektronikai komponensek, bizonyos esetekben konkrét világmárkákat megjelölve úgy, mint az Apple, a Samsung, a Chevrolet, a Renault vagy a Toyota.

A listán olyan termékek találhatók, amelyeket jelenleg nem gyártanak az országban és a külföldi gyártó nem engedélyezi annak kivitelét Oroszországba (vagy szankciós érintettség, vagy saját cégpolitika miatt).

Fontos megjegyezni, hogy a párhuzamos termékek, illetve szankciós listán lévő termékek exportja Oroszországba másodlagos szankciókat vonna maga után, ezért nem érdemes ezt kockáztatni, és így nyugati beszállítói partnereket vagy nyugati piacokat elveszíteni

Orosz földgáz rubelben való kiegyenlítése

Putyin elnök aláírta az orosz földgázexport rubelben történő elszámolásáról szóló 172sz. elnöki rendeletet 2022. március 31-én, mely aznap hatályba is lépett.

Az elnöki rendelet főbb pontjai:

·            Gázhalmazállapotú földgázexport fizetése rubelben történik.

·        Beszüntetik a földgázszállítást, amennyiben a szerződésben meghatározott fizetési határidőre:

o    az ellenérték nem lett kifizetve;

o    részlegesen lett kifizetve;

o    külföldi pénznemben lett átutalva;

o    az orosz fél által nem hitelesített bank számlájára lett utalva (a Gazprombank egy ilyen bank).

 

·         A hitelesített bankoknak egy speciális ún. „K-típusú” rubel és deviza számlát kell nyitni a fizetési ügylet lebonyolításoshoz; a nyitáshoz nem szükséges a külföldi partner személyes jelenléte.

·      Leszögezik, hogy tilos felfüggeszteni a speciális K-típusú rubel és deviza számla műveleteit, a számlákon lévő pénzeszközöket lefoglalni vagy leírni a szerződés szerinti fizetéssel nem összefüggő kötelezettségeinek teljesítése keretében.

·         A külföldi partner a nyitott devizaszámlájára a földgázszállítási szerződésben meghatározott devizában utalja át az ellenértéket, amelyet a bank a szabályzatában meghatározott eljárás szerint a moszkvai tőzsdén ad el és azt jóváírja a rubeles számlára.

 

Az orosz kormány közzétette az elfogadott export-korlátozási listáját. A lista több mint 200 tételt tartalmaz.

Az orosz kormány megállapította azoknak az áruknak és berendezéseknek a listáját, amelyeket „ideiglenesen” tilos kivinni az országból. A határozat 2022. december 31-ig hatályos. Az intézkedéseket a március 8-i (100-as számú) „Az Oroszországi Föderáció biztonsága céljából, a külgazdasági tevékenység terén hozott különleges gazdasági intézkedések alkalmazásáról” szóló elnöki rendelet értelmében fogadták el.

A március 10-én este közzétett intézkedéseket három rendelet tartalmazza:

•          A március 9-i keltezésű, No 311 kormányrendelet:  RU

   -          a kormányrendelet melléklete magyar nyelven:      HU

 

•          A március 9-i keltezésű, No 312 kormányrendelet: RU

   -          a kormányrendelet melléklete magyar nyelven:      HU

 

•          A március 9-i keltezésű, No 313 kormányrendelet: RU

   -          a kormányrendelet melléklete magyar nyelven:      HU

 

A listán technológiai, távközlési, egészségügyi berendezések, járművek, mezőgazdasági gépek, elektromos berendezések szerepelnek – összesen több mint 200 tétel - köztük vasúti kocsik és mozdonyok, konténerek, turbinák, fém- és kőzetmegmunkáló gépek, monitorok, projektorok, elektronikus konzolok és panelek.

A listán szereplő cikkek kivitele minden relációba korlátozva van. Kivételt csupán az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) tagállamai, Abházia és Dél-Oszétia képeznek. Utóbbiak esetében is a szaktárcák külön engedélyéhez kötik a kivitelt, amit a 312-es rendeletben szabályoznak.  A rendelet öt mellékletre bontja az engedély alá eső cikkek listáját, amelyeket rendre az agrártárca, a Közlekedési Minisztérium, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, az informatikai tárca, valamint a Természeti erőforrások és Környezetvédelmi Minisztérium bírál el.     

Nem tartoznak korlátozás alá a tranzit áruk, az Orosz Föderáció más régióiba harmadik országok érintésével szállított áruk, a donyecki és luhanszki szakadár köztársaságba szállított áruk, és az orosz hadsereg külföldi szükségleteire szolgáló áruk. Fontos megállapítás, hogy az Oroszországban gyártott és un. CT-1 származási bizonylattal rendelkező áruk nem esnek a kiviteli korlátozás alá. Az exportkorlátozás lényegében a re-exportot érinti.

Devizavásárlási és valutafelvételi korlátozás

2022. március 9-én az orosz Központi Bank korlátozta a devizaműveleteket, amelynek értelmében nem vásárolható szabadon deviza, és bankszámláról is csak 10 000 USD összegig lehet készpénzben valutát levenni szeptember 9-ig. Ezt az intézkedését a Központi Bank augusztus 1-én meghosszabbította még egy fél évvel, melynek értelmében 2023. március 9-ig ugyanúgy 10 000 USD összegig lehet valutát levenni a devizaszámláról, viszont csak a 2022. március 9-ig az adott devizaszámlára beérkezett összegből. Továbbá amerikai dollárt és eurót a bankoknál csak abból a pénzmennyiségből lehet vásárolni, amelyek 2022. április 9. után érkeztek be a bankok pénztáraiba.

Bizonyos tranzakciók engedélyhez kötése „barátságtalan országok” magán és jogiszemélyei számára

Az orosz kormány 2022. március 6-án kelt 295. számú rendelete kimondja, hogy orosz cégek külföldi személyekkel (magán és jogi) bonyolított tranzakcióit a Külföldi Befektetéseket Felügyelő Bizottsággal kell engedélyeztetni.  A következő tranzakciókhoz szükséges az engedély kikérése orosz magán, vagy jogi személyek számára:

-  rubelben történő hitel vagy kölcsön nyújtása „barátságtalan országok” személyeinek (kivéve ha az az orosz jogi normáknak megfelel),

-      nem „barátságtalan országok” személyeivel való értékpapír és ingatlanügyletek lebonyolítása, amennyiben azokat 2022. február 22. után vásárolták „barátságtalan országok” személyeitől,

- devizatranzakció, amennyiben orosz személyek nyújtják nem orosz személyeknek kölcsön formájában,

- orosz személyek devizatranzakciói saját, külföldön nyitott számlájukra (tőkerepatriálás).

 

Barátságtalan országok

A 2022.március 5-i 430-p kormányrendelet értelmében Oroszország meghatározta a barátságtalan államok listáját, amely 48 országot említ, ideértve az EU 27-eket is.


4. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján részletes tájékoztatást nyújt arról, hogy a bevezetett uniós szankciók hogyan befolyásolják a központi hivatal vámhatósági feladatellátását, illetve a korlátozásokkal és tilalmakkal kapcsolatban további hasznos információkkal szolgál.

(A listát folyamatosan frissítjük.)

Menü

Főoldal

Navigáció